felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó
Dr. Varga Enikő vagyok. Szakvizsgázott jogászként és a közbeszerzés területére specializálódott jogászként több mint egy évtizedes közbeszerzési tapasztalattal rendelkezem egyrészről a közbeszerzési eljárások előkészítésében és lebonyolításában, az ajánlatok elkészítésében és benyújtásában, másrészről a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos ellenőrzések területén.
A közbeszerzéssel mint jogterülettel 2005-ben kezdtem el foglalkozni a Debreceni Regionális Képző Központ berkeiben, ahol a jogtanácsosi feladatok mellett a közbeszerzési eljárások koordinálását és teljeskörű lebonyolítását is végeztem.
2013-ban költöztem családommal Budapestre, mivel kiváló munkalehetőséget kaptam a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (későbbi Miniszterelnökség) Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályán, ahol szakmai rutint szereztem a közbeszerzések ellenőrzése terén is. Közbeszerzési szakértőként feladatom az uniós forrásból megvalósuló közbeszerzési eljárások 4/2011. (I.28.) Kr. szerinti, majd 272/2014. (XI.5.) Kr. szerinti minőség-ellenőrzése, szabályossági ellenőrzése volt. Egy idő után pedig a KFF minőségellenőrzési csoportjának, osztályának szakmai irányítása, képzések lebonyolítása is.
Ezt követően az Országos Vízügyi Főigazgatóság közbeszerzési osztályán dolgoztam több mint két éven keresztül közbeszerzési szakértőként, és a közbeszerzési vezető helyetteseként. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység mellett nagy kihívás volt az OVF uniós pályázatai (kb. 50 projekt) keretében megvalósítandó közbeszerzési eljárások előkészítésének és lebonyolításának koordinálása.
2017-től saját vállalkozásban végzem a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységet, a közbeszerzési eljárások teljeskörű lebonyolítását és a 272/2014. (XI.5.) Kr. szerinti ellenőrzését.