felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó
A 14/2016. MVM rendelet határozza meg a FAKSZ fogalmát, mely szerint a FAKSZ: azon büntetlen előéletű természetes személy, akit az 14/2016. MVM rendeletben meghatározottak alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium névjegyzékbe vett, rendelkezik az e rendelet szerinti felsőfokú végzettséggel, felelősségbiztosítással és közbeszerzési gyakorlattal, továbbá aki a közbeszerzési eljárásban részt vevők oktatására vonatkozó feltételrendszer kialakítására, valamint a közbeszerzési tárgyú képzések irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó Korm. rendeletben meghatározottak szerinti kötelező képzésen igazoltan részt vett és eredményes vizsgát tett.
A Kbt. pedig a 3. § 24a. pontja alapján a FAKSZ-ot a közbeszerzési szolgáltatók körébe sorolja; a közbeszerzési szolgáltató: olyan szervezet vagy személy, amely járulékos közbeszerzési szolgáltatást kínál a piacon, különösen a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó.
1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó – a névjegyzékbe vétel feltételei
1.1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó fogalmának meghatározása
A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókról (a továbbiakban: FAKSZ), illetve a FAKSZ-ok által kifejtett tevékenységről első sorban a Kbt., a FAKSZ névjegyzékbe vétel szabályairól pedig a 14/2016. MVM rendelet rendelkezik.
A 14/2016. MVM rendelet határozza meg a FAKSZ fogalmát, mely szerint a FAKSZ: azon büntetlen előéletű természetes személy, akit az 14/2016. MVM rendeletben meghatározottak alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium névjegyzékbe vett, rendelkezik az e rendelet szerinti felsőfokú végzettséggel, felelősségbiztosítással és közbeszerzési gyakorlattal, továbbá aki a közbeszerzési eljárásban részt vevők oktatására vonatkozó feltételrendszer kialakítására, valamint a közbeszerzési tárgyú képzések irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó Korm. rendeletben meghatározottak szerinti kötelező képzésen igazoltan részt vett és eredményes vizsgát tett.
A Kbt. pedig a 3. § 24a. pontja alapján a FAKSZ-ot a közbeszerzési szolgáltatók körébe sorolja; a közbeszerzési szolgáltató: olyan szervezet vagy személy, amely járulékos közbeszerzési szolgáltatást kínál a piacon, különösen a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó.
1.2. A közbeszerzési tanácsadókra vonatkozó szabályozás alakulása
A 14/2016. MVM rendelet rendeletet, illetve a 46/2015. (XI. 2.) MvM rendeletet megelőzően a közbeszerzési eljárásokba bevonható közbeszerzési tanácsadókról a 93/2011. NFM rendelet rendelkezett. A 93/2011. NFM rendelet szerinti hivatalos közbeszerzési tanácsadói jogintézményt a FAKSZ elődjének tekinthetjük, ugyanakkor megjegyzendő, hogy a FAKSZ névjegyzékbevételhez szigorúbb feltételeknek kell megfelelni.
1.3. A FAKSZ névjegyzékbevétel feltételei
A 14/2016. MVM rendelet 2. § (4) bekezdése alapján azon természetes személyek, akik […] meghatározott közbeszerzési tevékenységet vagy közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, jogszabályban feljogosított szerv részére végzett folyamatba épített közbeszerzési-jogi ellenőrzésben, minőségellenőrzési tevékenységben, utóellenőrzésben, vagy utólagos ellenőrzésben érdemi tevékenységet végeztek, az 14/2016. MVM rendelet 1. melléklete szerinti dokumentum kitöltésével nyújthatják be a névjegyzékbe vétel iránti kérelmüket a közbeszerzésekért felelős miniszternek.
2. A FAKSZ felelőssége
A 14/2016. MVM rendelet 6. § (8) bekezdése alapján a FAKSZ a tevékenységének ellátása során szakmailag nem utasítható, feladatának ellátásáért felelősséggel tartozik. Ezen túlmenően a FAKSZ az ellenjegyzésével igazolja a közbeszerzési eljárásban történő személyes részvételét, továbbá az eljárás alapjául szolgáló iratok 46 személyes ellenőrzését, és felelősséget vállal az eljárás – közbeszerzési szempontú – szakszerűségéért és a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályoknak való megfelelőségéért.
A FAKSZ felelősségével kapcsolatban a 14/2016. MVM rendelet 6. §-ának (11) bekezdése rögzíti, hogy a FAKSZ a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért – ha más jogszabály a FAKSZ jogviszonyát, illetve a foglalkoztatási jogviszonya körében okozott kárért való felelősségét eltérően nem szabályozza – a Ptk. szabályai szerint felel.
A FAKSZ felelősségét egyebekben az ajánlatkérő és a FAKSZ között megkötött megbízási szerződés határozza meg részletesen, egyéb rendelkezés, illetve iránymutatás a felelősség tekintetében jelenleg nem található a Kbt-ben.
3. A FAKSZ közbeszerzési eljárásba történő bevonásának kötelező esetei
A Kbt. 27. § (3) bekezdése alapján „a közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok elkészítése, valamint az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel. A részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló, valamint árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén az uniós értékhatárt elérő, építési beruházás esetén az ötszázmillió forintot elérő értékű közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő köteles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni.”
1) Részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzési eljárások Eljárási rezsimtől és eljárástípustól függetlenül, minden olyan közbeszerzési eljárásban kötelező a FAKSZ bevonása, amely részben vagy egészben európai uniós forrásból valósul meg.
2) A közbeszerzési eljárás becsült értékétől és a beszerzési tárgytól függően FAKSZ bevonása kötelező.
3) Közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslati eljárás KDB előtt Az előző két csoporttól némileg eltérő ugyan a harmadik, de a FAKSZ kötelező bevonása körében meg kell említeni azt az esetet is, amelyet a Kbt. a jogorvoslati eljárással kapcsolatban rögzít. A Kbt. 145. § (7) alapján a KDB előtti jogorvoslati eljárásban a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói, jogtanácsosi vagy ügyvédi képviselet kötelező.
1. A minisztériumok, illetve a Kormány által kijelölt központi beszerző szervek (Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-b) pontja), valamint ezen ajánlatkérők esetében a védelem terén beszerzendő áruk esetében, ha a védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében szerepel: kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 41 427 450 forintot.
2. a Kbt. 5. §-a szerinti egyéb ajánlatkérő esetében, valamint a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében nem szerepel: kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 64 135 830 forintot.
1. A minisztériumok, illetve a Kormány által kijelölt központi beszerző szervek (Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-b) pontja) esetében (ha a beszerzés tárgya nem a 3. melléklet szerinti szolgáltatás): kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 41 427 450 forintot.
2. a Kbt. 5. §-a szerinti egyéb ajánlatkérő esetében (ha a beszerzés tárgya nem a 3. melléklet szerinti szolgáltatás): kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 64 135 830 forintot.
3. a Kbt. 5. §-a szerint valamennyi ajánlatkérő esetében, ha a beszerzés tárgya a Kbt. 3. mellékletében (2014/24/EU irányelv XIV. mellékletében) szereplő szociális és egyéb szolgáltatás: kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 230 152 500 forintot.
1. a Kbt. 5. §-a szerint valamennyi ajánlatkérő esetében: kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 500 000 000 forintot.
1. kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 128 271 660 forintot.
1. kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 128 271 660 forintot (és ha a beszerzés tárgya nem a 3. melléklet szerinti szolgáltatás).
2. ha a beszerzés tárgya a Kbt. 3. mellékletében (2014/24/EU irányelv XIV. mellékletében) szereplő szociális és egyéb szolgáltatás: kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 306 870 000 forintot.
1. kötelező FAKSZ bevonása, ha a közbeszerzés becsült értéke eléri, vagy meghaladja a nettó 500.000.000 forintot.
4. Jogértelmezési kérdések a FAKSZ bevonásával kapcsolatban
A közelmúltban többször felmerült kérdésként az uniós eljárásrendben lefolytatott keretmegállapodásos eljárások (vagy keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárások) vonatkozásában az, hogy a keretmegállapodásos eljárások második részének (illetve a keretmegállapodás alapján történő beszerzések) lefolytatásához igénybe kell-e venni FAKSZ-ot.
A Közbeszerzési Szemle 2016/11. számában megjelent álláspont alapján keretmegállapodásos eljárás második részéhez nem szükséges FAKSZ igénybevétele, tekintettel arra, hogy „a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót csak a közbeszerzési eljárásba kell bevonni és mivel a keretmegállapodás, mint sajátos beszerzési módszer második része nem közbeszerzési eljárás, abba felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót nem kell bevonni.”
5. FAKSZ beszerzése; a 459/2016. Korm. rendelet alkalmazása
Az ajánlatkérők számára – logikus módon – jelentős könnyítést jelent, hogy a Kbt. 111. § h) pontja alapján a Kbt-t nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység igénybevételére, illetve a 459/2016. Korm. rendelet hatálya sem terjed ki a FAKSZ tevékenység beszerzésére, figyelemmel a 459/2016. Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésének a) pontjára, mely rögzíti, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 4. § (3) bekezdésében foglalt előírás ellenére nem köteles három ajánlatot bekérni, ha a beszerzés tárgya a Kbt.-ben meghatározott kivételek körébe tartozik [Kbt. 9–14. §, 111. §]. Ennek megfelelően a FAKSZ tevékenység beszerzése ajánlatkérő részéről versenyeztetés és ajánlatok bekérése nélkül is szabályosan megvalósulhat (egészen a vonatkozó uniós értékhatárokat elérő becsült értékű beszerzési igény megvalósításáig).